Földi dolgokról – Iancu Laura és Bodnár Dániel beszélgetése Azonnali szállítás

„Dani nem törődik a körülményekkel, felnyit egy szövegládát, nézz be, mi van benne, kérdezi. Megírom: Kislány vagyok. Nővérem cipőjében botladozom. A tyúkok hüledeznek a hőségben, tikkadásvész lehet, talán a reggeli kását sem kapták még meg, sajnálom, én most leány vagyok, Tibi befizet a búcsún a körhintára, szürkületben hazakísér, a kapuban megkérdezi, egymásra nézünk-e a misén, amikor a pap felmutatja a Szentséget, mert úgy hallotta, akkor teljesülni fog a kívánságunk. Édesanya kiabál, hol vagy, nyavalya, hol vagy, a tyúkok, a gyermekek, anyód… Hol vagyok, hol vagyok, hol lennék? A limonádé ízéről jut eszembe, amikor kitisztítottuk a kutat, a mesterrel kimerítették a pöttyös kannát is, amiből télen mentateát ittunk. Édesanyát akkor, ott, boldognak láttam. Ó… a kicsi kannácska! Jaj, de boldog volt! Ki volt az? Melyiktek ejtette be? Hallgattam. És egészen a mai napig csendben voltam. De most már el kell neki mondanom, itt az ideje: én… én voltam, édesanya. És ezért a felismerésért köszönetet kell mondanom Bodnár Daninak.”