Phenjan városához egy több mint 400 évvel ezelőtti legenda kötődik. A történet az 1592-ben kitört Imdzsin háború idején játszódik, és központjában egy Kje Vol Hjang nevű kiszeng – a gésák koreai megfelelője – áll. A legenda szerint, amikor a betörő japán csapatok megszállták Phenjan városát, a fiatal lány az elfoglalt területen maradt, és a koreai ellenállás központi szereplője lett. A legendának számos változata van: az észak-koreai feldolgozások koreai Mata Hariként, vagy Zoja Koszmogyemjanszkajaként tesznek említést a kiszengről, míg a dél-koreai feldolgozások az egymásnak ellentmondó elvárások között vergődő és meghasonló nőként mutatják be. A történet végkimenetele azonban minden esetben az, hogy Kje Vol Hjang segítségével egy Kim Üng Szo nevű koreai tábornok – aki egy valós történelmi személy volt – bejutott a megszállt városba, ahol közösen sikerült merényletet elkövetniük a gyűlölt japán helytartó ellen.
A mű szerzője Korea-kutató, korábban Magyarország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete volt a Koreai Köztársaságban és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban. Jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának dékánja, illetve a Koreai Tanszékének vezetője.
| Kiadó | l’ harmattan kft. |
|---|---|
| Kiadás éve | 2025 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 181 |
| Borító | FÜLES, KARTONÁLT |
| Súly | 234 gr |
| Sorozat | Károli Könyvek |
| Illusztráció | FÉNYKÉPEK |
| ISBN | 9789636462307 |
| Árukód | 2793609 / 1231828 |




