A globalizáció paradoxona – Demokrácia és a világgazdaság jövője Ne maradj le

Dani Rodrik, a Harvard Egyetem közgazdászprofesszora világszerte nagy feltűnést keltő új kötetében a válságot követő időszak útkeresésének egyik legaktuálisabb kérdésével, a demokrácia és a globalizáció viszonyával és az ebből adódó dilemmákkal foglalkozik. Könyvének központi kérdése: vajon fennáll-e a veszélye annak, hogy a globalizáció jelenlegi, hiperglobalizációnak nevezett szakasza aláássa a nemzeti keretek között működő demokráciát. A szerző újszerűen tárgyalja az állam és a piac viszonyát, ami a közgazdaságtan egyik leginkább vitatott kérdése. Végigvezeti az olvasót a kapitalizmus háromszáz éves történetén, hogy levonja a következtetést: a piac és az állam kiegészítik, nem pedig helyettesítik egymást. Ha több és jobb piacot akarunk, több és jobb kormányzásra van szükség. A piacok nem ott működnek a legjobban, ahol az állam a leggyengébb, hanem ott, ahol erős.
Ha egyszer megértjük, hogy a piacok hatékony működéséhez állami intézményekre és szabályozásra van szükség, és ha elfogadjuk, hogy a különböző országoknak eltérő nézeteik vannak ezeknek az intézményeknek és szabályoknak a konkrét formáit illetően, akkor kialakíthatjuk azt a megoldást, ami egészen új eredményre vezet. A Rodrik által trilemmának nevezett helyzet az, hogy nem lehet egyszerre akarni a demokráciát, a nemzeti szuverenitást és a gazdasági globalizációt, amely olyan nemzetközi intézmények és szabályok meglétét feltételezi, amelyek felülírják a nemzeti keretek között zajló állami gazdaság- és társadalompolitikát. Ha tovább akarjuk folytatni a globalizációt, vagy a nemzeti szuverenitást, vagy a demokratikus politikai berendezkedést kell feladnunk. Ha ragaszkodunk a demokráciához, és ki akarjuk teljesíteni, választanunk kell a nemzetállam és a szoros nemzetközi gazdasági integráció között. Ha a nemzetállamot és az önrendelkezést választjuk, akkor a demokrácia elmélyítése és a globalizáció további bővítése között kel döntenünk. Világunk sokszínűsége azonban azt sugallja, hogy az így értelmezett hiperglobalizáció nem egyeztethető össze a nemzeti keretek között működő demokráciával, és a szerző úgy véli: a demokrácia és a nemzeti önmeghatározás felülírja a hiperglobalizáció szempontjait. A demokráciáknak joguk van a saját társadalmi berendezkedésük védelméhez, és ha ez a jog ütközik a globális gazdaság érdekeivel, ez utóbbinak kell meghátrálnia. Ugyanakkor ez nem jelenti a globalizáció végét, sőt: a nemzeti demokráciák jogosítványainak megerősítése valójában biztonságosabb és egészségesebb alapokat teremt a világgazdaság számára, mint a jelenlegi.