„A könyv a legédesebb, legnemesebb gyógyító melódia a szívemnek. Alapelvei segítettek nekem megtapasztalni a belső békét, az örömet és a boldogságot, sokkal inkább, mint abban korábban részem volt – vagy mint azt valaha is lehetségesnek tartottam.” – (Carlos Santana). Több mint harminc éve a könyv az egyik legolvasottabb klasszikusnak számít az egyéni átalakulás témakörében, olvasók millióit vezette már végig a sikeres öngyógyítás útján. Segít, hogy elengedjük a múltat, és a jelenre összpontosítsunk, hogy közben bizakodva és magabiztosan léphessünk a jövőbe. A kötet alapelvei közé tartozik, hogy akarjuk másképp látni a világot; lássuk be, milyen csodákra vagyunk képesek, ha megszabadulunk a korlátozó gondolatoktól, az ítélkezéstől és a sérelmeinktől; és hogy a megbocsátást olyan fontosnak tekintsük, akár a lélegzetvételt. Rámutat, hogy az általunk vágyott élet elérésében azok az akadályok állnak, amit saját elménk helyez elénk. Ezért fel kell fedeznünk az igazi és rejtett énünket, aminek a lényege: a SZERETET. Fogadjuk ezt az írást nyitott elmével és elszánt szívvel, és hagyjuk, hogy egy olyan életbe vezessen, ahol a negativitás, a kétségek és a félelmek helyébe az optimizmus, az öröm és a szeretet lép. A tanácsokat az élet minden területén alkalmazhatjuk és leküzdhetjük félelmeinket. A könyvnek szárnyai nőttek szeretetből, aktuálisabb, mint valaha. Úgy tűnik, hogy angyalok köröznek fölötte, mivel a könyvet azokhoz az emberekhez repítették, akiknek a legnagyobb szükségük volt rá. Jómagam pedig olyan szerencsés vagyok, hogy hallhattam olyan olvasóimról, akik hatására megnyitották a szívüket, és megváltoztatták az életüket. – Írja a szerző. A könyv megtalálta az emberekhez az utat, 5 kontinens 30 országában több mint 4 millió példányban kelt el. – Dr. Gerald G. Jampolsky a Stanford orvosegyetemen végzett, világhírű felnőtt- és gyermekpszichiáter, számos könyv szerzője és a Magatartásterápiás Intézet alapítója.
| Kiadó | trivium kiadó kft. |
|---|---|
| Kiadás éve | 2012 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 176 |
| Borító | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT |
| Súly | 210 gr |
| Illusztráció | JACK KELLER ILLUSZTRÁCIÓI |
| Fordító | Leyrer Ginda |
| ISBN | 9789639711822 |
| Árukód | 2229341 / 1083851 |




