A tavaszidő édessége – Válogatás a középkor nyugat-európai szerelmi költészetéböl Kihagyhatatlan ajánlat

Lágy szellő lengedez, madarak édes éneket énekelnek, a költők szerelmesek, a hölgyeik pedig (majdnem) elérhetetlenek. Íme, a hagyományos szerelmi költészet megszokott sztereotípiái. A fordítások és a tanulmányok megpróbálnak az olvasók kérdéseire „válaszolni”: hogyan alakultak ki, hogyan változtak ezek a toposzok, hogyan jött létre ennek során a középkori Európában a népnyelvű irodalom. Ám válogatásunkkal nemcsak az irodalomtörténészeknek akartunk a kedvében járni, hanem – az édességeket bűntudatosan fogyasztó, az érzelmi önkifejezést csak bajosan vállaló korunkban – minden szerelmes versre éhes olvasónak is.[…] Antológiánk sokszínű – miként az első trubadúr megjegyezte, „minden madár a maga latinján énekel”. A magyar műfordítások rendkívüli sokfélesége összefügg azzal is, hogy itthon nem alakult ki egységes udvari nyelvhasználat, így a trubadúrversek fordítását illető kötelező érvényű konvenció és közhelykészlet sem. Ráadásul a magyar irodalomban ma is nagyon sokféle forditói hagyomány él egymás mellett – a fordításkötet ezekből is ízelítőt ad. De csak mértékkel: a kötet legtöbb szerkesztője tanár, aki – tudván ugyan, hogy nincs „hűséges”, csak „jó fordítás” – az antológia a felsőoktatásban betöltött fontosságát mérlegelve, mégiscsak kénytelen volt száműzni a hűtlenek közül a „leghűtlenebbeket”. […] Ennyi elég is. Tudós, szerelmes, kritikus, hallgató, professzor és a legkedvesebb, az „ártatlan olvasó”, aki most hall először a trubadúrokról – előre! Bánki Éva