Az 503. „Tiger” nehézpáncélos-osztályt 1942. május 4-én állították fel – elsőként a tíz önálló Tiger-osztály közül – Neuruppin, Putlos, Fallingbostel és Döllersheim területén. A tűzkeresztségen 1942. december 30-án esett át a Don folyó alsó szakaszától keletre és nyugatra, valamint a Manics mentén.
1943 februárjában teljes létszámra töltötték fel, és 1943 márciusában és áprilisában részt vett a Donyec-medencében és a Miusz-Donyec vonalon vívott védelmi harcokban. Harkov térségébe vezényelve az osztály részt vett a Zitadelle hadműveletben, mely az utolsó nagy német offenzíva volt keleten. A 8. hadsereg alárendeltségében a Dnyeper folyónál, Kijev közelében és Dél-Ukrajnában folytatott harcokat követően a Bäke-nehézpáncélos-ezred kötelékében áttörte a cserkasszi-katlant, lehetővé téve ezzel a bekerített német erők kitörését. Hazai feltöltés után az 1. századot a Wehrmachtban elsőként fegyverezték át Tiger II-esre, azaz Königstigerre.
Az 1944 júniusában az inváziós frontra vezényelt osztály augusztusig harcolt Caen és Cagny, valamint az Orne torkolatának keleti térségében. A paderborni feltöltést követően Magyarországon folytatódtak a védelmi harcok. Részt vett a Margarethe hadműveletben, a Budapest térségében, a Balatonnál, a Dunánál, a Kárpátokban és a Bécstől északra zajló ütközetekben.
36 hónapos fennállása alatt az osztály 25 hónapot töltött frontszolgálatban, és a kapitulációig körülbelül 2000 ellenséges harckocsit semmisített meg. Az 503. Tiger-osztályban olyan eredményes páncéloslövészek és -parancsnokok szolgáltak, mint Kurt Knispel őrmester, Heinz Rondorf főtörzszászlós és Heinz Gärtner őrmester. Az egység a végsőkig bátran és fegyelmezetten teljesítette kötelességét.
A szerzők leírják nehézpáncélos-osztályuk történetét, kiegészítve ritka forrásanyagokkal, mint például személyes beszámolók, hadinaplókból és Wehrmacht-jelentésből származó részletek, valamint a Tiger műszaki részletei. A kiterjedt és többségében korábban sohasem publikált fotóanyag egyedülállóvá teszi ezt a művet.
A magyar kiadás két kötetben jelenik meg, a 2. kötet az 1944. június – 1945. május közti időszakot mutatja be.
| Kiadó | hajja book kft. |
|---|---|
| Kiadás éve | 2026 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 219 |
| Borító | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ |
| Súly | 1100 gr |
| Sorozat | 20. Századi Hadtörténet |
| Illusztráció | FEKETE-FEHÉR FOTÓK, TÉRKÉPEK |
| Fordító | Moczok Péter |
| ISBN | 9786156429094 |
| Árukód | 2804073 / 1237368 |




