„A kötet két alapvető filozófiai és társadalmi kategória, a tér és a szakralitás összekapcsolása mentén a hazai társadalomkutatásból lényegében hiányzó kérdésköröket tárgyal. A munka alapját az ELTE Földtudományi Doktori Iskolájában elvégzett több éves kutatómunka jelenti, amely sikeres doktori védéssel, fokozatszerzéssel zárult. A munkában a térbeliség az elméleti tartalmak boncolgatásán, a bemutatott érdekes modellalkotási kísérleteken túlmenően meghatározó módon kötődik a főváros hitéleti, vallási közösségeinek, a rendszerváltozást követően sokszínűvé vált egyházi szervezetrendszernek a bemutatásához. A sokrétűen tagolt nagyvárosi térben zajló szellemi, szakrális folyamatok kiemelése ugyancsak új hangsúlyt jelent a hazai társadalomkutatásban, ahol ez idáig inkább a személyes, családi, kistelepülési nézőpont, a falusi szellemi világ és kultúra néprajzi, szociológiai tartalmai voltak előtérben.” (Nemes Nagy József, professor emeritus, ELTE)
DOBAI ATTILA MARCELIÁN született 1980-ban, nyelvész, jogász, egészségügyi szakjogász, népegészségügyi ellenőr, területkutató. Egyetemi tanulmányait a Semmelweis Egyetemen, illetve az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte, az ELTE TTK-n szerzett fokozatot társadalomföldrajzból. Eddigi munkáját jól tudja szintetizálni az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar, Ember-Környezet Tranzakció Intézetében, ahol egyetemi adjunktus és a Környezetpszichológia Kutatócsoport tagja. Életminőség, társadalmi és környezeti tér, környezetjog témakörökben oktat és végez kutatásokat.
| Kiadó | l’ harmattan kft. |
|---|---|
| Kiadás éve | 2022 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 180 |
| Borító | KARTONÁLT |
| Súly | 280 gr |
| Sorozat | Kívülbelül |
| Illusztráció | SZÍNES KÉPEK, ÁBRÁK |
| ISBN | 9789634148869 |
| Árukód | 2764930 / 1212407 |




