Adolf Eichmann több százezer magyar zsidót küldött gázkamrába – a budapesti zsidóság egy részét az Auschwitzból megszökött szemtanúk vallomása mentette meg.
A nácik terve működésbe lépett: meg akarták semmisíteni a még megmaradt magyarországi zsidóságot. Cesłav Mordowicz és Arnošt Rosin rabok voltak Auschwitzban. Majdnem megfulladtak egy föld alatti bunkerben, de sikerült elmenekülniük, és elmondták a zsidó vezetőknek, mit láttak.
1944. június elején tett vallomásuk alátámasztotta, amiről korábban is hallani lehetett, de szinte senki nem hitte el: hogy Auschwitzban tömeggyilkosság zajlik, embereket gázosítanak el, és hogy a táborba nap mint nap ezrével érkező magyarokra ugyanez a sors vár.
Mordowicz és Rosin vallomása jelentette a szikrát, hogy a hónapokon át tétovázó magyar politikai vezetés végre cselekedni próbáljon – alig néhány órával azelőtt, hogy további több mint kétszázezer zsidót deportáltak volna Budapestről.
„Döbbenetes élettörténet az auschwitzi haláltáborból: Mordowicz ritka megmenekülésének története révén fogalmat alkothatunk a Holocaust felmérhetetlen, szörnyű tragédiájáról.” – David I. Kertzer, a Brown Egyetem antropológiaprofesszora, The Pope and Mussolini című Pulitzer-díjas könyv szerzője.
„Fred Bleakley hosszas kutatások után leírja az igazságot ebben a mai napig igen megosztó történetben. Hihetetlenül érdekes munka.” – Dr. Tibori-Szabó Zoltán, holocaustkutató, a kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetem oktatója
Fred R. Bleakley író, nyugalmazott újságíró, korábban a Business Weeknél, az Institutional Investornél, a New York Timesnál, és a Wall Street Journalnél dolgozott. Az Auschwitz-jegyzőkönyvek témájába azután ásta bele magát, hogy a Wall Street Journal számára interjút kellett készítenie Cesłav Mordowiczcsal. Maine-ben él feleségével.
| Kiadó | 21. század kiadó |
|---|---|
| Kiadás éve | 2024 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 253 |
| Borító | FÜLES, KARTONÁLT |
| Súly | 252 gr |
| Fordító | Fejérvári Boldizsár |
| ISBN | 9789635684199 |
| Árukód | 2778154 / 1221545 |




