A kötet Baranya megye, valamint az itt található városok és községek népességtörténetét öleli fel, a Szerző által kialakított sajátos műfaj, a népességtörténeti lexikon útján. Könyvében áttekinti Baranya megye népességfejlődését az Árpád kortól kezdve napjainkig, végigvezetve az olvasót a Szent István és Szent László okleveleiben szereplő falvak emlitésétől kezdve a sorsfordító török koron, majd a 18. századi „új honfoglaláson” keresztül a második világháború utáni ki-, és betelepítéseken át napjainkig. Az egész megyét érintő változások bemutatása után ugyancsak összefoglaló jelleggel külön-külön elemzi a városok és a falvak népesség történetét…193o-ban a megye össznépességébál még csak 25,4 százalék volt a városi népesség és 74,5 százalék a községeké. 2oo1-ben döntő fordulatot jelez a népességstatisztika: 63,4 százalékot tett ki a városok és csupán 36,6 százalékot a községek népessége…A baranyai falvak megrokkanásának legfőbb okát „Trianonban”, illetve a vesztes első, majd második világháború szomorú következményeiben találja meg. Az okok között nem mellőzi a németek kitelepítésének, a mezőgazdaság erőszakos átszervezésének a következményeit, de az 183o-ig visszatekintő születési és halálozási adatok tükrében elemzi az egyke elterjedését is. A népességfogyást – a községek népességkategóriái szerint vizsgálva – megállapítja, hogy 84 község, a baranyai községek a 28 százaléka volt 200 lakosnál kisebb. 1949 óta néhány kisnépességű falu más faluval történő összecsatolása miatt ez a szám 78-ra csökkent ugyan, de hat község ma sem éri el a 200 lakost. Ötven körül van azoknak a községeknek a száma, amelyeknek 2001-es népessége csak a felét teszi ki a 215 évvel ezelőtti, azaz az 1785. évi II. József-féle népszámláláskori népességnek…A könyvet jó szívvel ajánlom a megye közönségének, és kívánom, hogy abból mind a megyei, mind a települési önkormányzatok vonják le a jövő számára szükséges következtetéseket. Azt az óhajt is kifejezem, hogy egyetemünk hallgatóinak ez a népességtörténeti kötet adjon ösztönzést további településtörténeti kutatásokra, új város és falumonográfiák készítésére. Ivancsics Imre (DECANUS EMERITUS)
| Kiadó | mundus magyar egyetemi kiadó kft. |
|---|---|
| Kiadás éve | 2003 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 748 |
| Borító | KÖTVE |
| Súly | 1730 gr |
| ISBN | 9789638033994 |
| Árukód | 2124135 / 1021691 |




