Az európaiakra kisebb benyomást gyakorolnak az amerikai köztársaság megalapításának eseményei, mint magukra az amerikaiakra, akik megszállottan a világtörténelem fordulópontjaként, teljesen új kezdetként értelmezik az alapítást. Az európaiakra sokkal nagyobb hatással vannak az amerikai társadalom hétköznapi történései, melyek dinamizmusa elbűvöli Európát, még akkor is, ha közben a társadalomkritikusok elemzik, ízekre szedik és esetleg elvetik mint asszimilálhatatlanul idegent. Így két Amerika létezik: az egyiket maga a népesség éli és alakítja, amely azonban aligha gondolkozik minderről mélyebben az olyan jelszavaknál, mint „demokrácia”, „pluralizmus”, „kapitalizmus” és így tovább; a másik azon következtetésekből áll, amelyeket az európaiak vonnak le saját megfigyeléseikből. Sietek hozzátenni: e második Amerika fontos, mivel a XX. századi történelem megmutatta, hogy Amerika Európa gyorsan önállósuló gyermeke, s mert mindkét kontinenst arra kényszeríti e század és a következő, hogy létrehozza azt, amit „atlanti kultúrának” nevezek, amelynek eredetét és jellemzőit vizsgálni fogjuk ezeken az oldalakon. Molnár Tamás
| Kiadó | kairosz könyvkiadó kft. |
|---|---|
| Kiadás éve | 2006 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 179 |
| Borító | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT |
| Súly | 180 gr |
| Formátum | FR 5124 X 183 |
| ISBN | 9789639642720 |
| Árukód | 2112764 / 1113710 |




