Biztonságos vásárlás Az ásványolajadóra és kincstári részesedésre vonatkozó törvények és rendeletek összeállítása

Az ásványolaj adóra vonatkozó rendelkezések alapját az 1882 : XVIII. t.-c. vetette meg, majd az 1896 : XIV.’és XV. t.-c. az alaptörvény egyes rendelkezéseit módosította, illetőleg kiegészítette. Az adó bevezetése idején egészen az 1914-ben bekövetkezett nagy világháborúig a fogyasztási adó szempontjából a kincstárt az ásványolajtermékek közül csak a világításra szánt kőolaj (petróleum) érdekelte, mert ebben az időben az ásványolajtermékek közül csak a világításra használt termékekben volt tömegfogyasztás. Később a technika és a vegyiipar fejlődésével, valamint a motorosítás terjedésével a benzin, valamint a kenőolajok fogyasztása is rohamosan emelkedett s ugyanekkor a villamosítás fejlődése a világítókőolaj forgalomcsökkentését eredményezte. Amikor a háború után a kincstár a megnövekedett állami feladatok teljesítéséhez szükséges anyagi fedezet előteremtésére újabb bevételi források után kutatott, szinte önként kínálkozott, hogy az adó alá vonandó ásványolajtermékek körét kiterjessze. Erre az 1920 : IV. t.-c. adott felhatalmazást, amely szerint a pénzügyminiszter bármilyen ásványolajtermék után kincstári részesedést szedhet. A kincstári részesedés a fogyasztási adóval azonos jellegű; előírására, beszedésére, valamint behajtására vonatkozó szabályok is a fogyasztási adóéval azonosak. Az utóbb említett rendelkezéssel indult meg a sora azoknak a törvényes rendelkezéseknek, melyeknek a célja: ebből az adózás céljára alkalmas adótárgyból a kincstári bevételek biztosítása. Az ásványolajadóra vonatkozó rendelkezéseket legutóbb 1906-ban, illetőleg 1910-ben Tomka József gyűjtötte össze. Az azóta eltelt immár 80 esztendő alatt a fentebb vázolt körülmények folytán sok olyan rendelkezést kellett életbeléptetni, ami az ásványolaj adóztatása és a forgalom ellenőrzése terén lényeges váltogatásokat jelentett.