Csak ma Berlioz

Elindul háborúba a szülei ellen, akik nem akarják, hogy zenésszé legyen; a Conservatoire kővé merevült előítéletei ellen, amelyek csak a múlt igájával nyakán bocsátanák zeneszerzői útjára; zenész-társai ellen, akik még a tehetséget is letagadnák róla; a közönség ellen, amelyet leginkább művei botrányos szerelmi hátterei visznek koncertjei meghallgatására… s győz minden vonalon: pénz kell a hangversenyek megszervezésére? Chateaubriand-tól akar kölcsön kérni; apja kitagadja? kórista lesz egy operett-színházban; nem akarják észrevenni ? zajosan tapsol vagy káromkodik az Opera nézőterén; megbetegszik? torokdaganatát zsebkésével nyitja fel; botrány kell? szimfóniát ír szerelmi csalódásáról, s ami a zenében homályos esetleg, a magyarázó program szóval is elbeszéli … Mi kell még? Újságíró lesz, gitárleckéket ad, s végül 1830-ban a Sardanapale kantátával megnyeri a római díjat – írja Berliozról bevezetőjében Laczkó Géza. Ám ennél is meghittebb, gondoskodóbb és bensőséges mindaz, amit és ahogy ír róla Romain Rolland. A zseniről, akit méltán állítottak párba kortársával: Napóleonnal.