„Czöndör Katalin, PhD, neurobiológus az idegtudományok iránti érdeklődésén túl és az idegrendszer működésének kutatása mellett mindig is érdeklődéssel és kíváncsisággal fordult a lelki működések irányába, törekedve annak megértésére, hogy hogyan hatnak egymásra az idegi, testi és lelki folyamatok. A tudományos pályán eltöltött évek főleg a fizikai szintű működések megértésére irányultak, ugyanakkor nyitottsággal és kíváncsisággal fordult olyan módszerek és folyamatok felé is, amelyekre egyelőre még nem feltétlenül tud a tudomány válaszokat adni. Ez a könyv főleg olyan terápiás módszereket foglalt magába – néhány példa bemutatásán keresztül -, amelyek bár többnyire ismertek, köztudottak, mégis,
gyakran egyfajta misztikum, hitetlenség vagy félreértés övezi őket. Ezek a kételyek sokszor a módszerhez
kötött filozófiai háttérből (mint például a keleti vallás) vagy a módszer megfoghatatlanságából, működési
magyarázatának hiányából erednek. Éppen ezért e mű tudományos eredményekbe való betekintéssel és bizonyos háttér-magyarázatok ismertetésével kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az ilyen terápiák
irányába is nyitottabban tudjunk fordulni.”
| Kiadó | biomedical centrum kft. |
|---|---|
| Kiadás éve | 2018 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 112 |
| Borító | RAGASZTOTT |
| Súly | 176 gr |
| Illusztráció | SZÍNES KÉPI ILLUSZTRÁCIÓK ÉS ÁBR |
| ISBN | 9786150016504 |
| Árukód | 2716148 / 1175938 |




