Feketekönyv – Naplók, betoldásokkal Legjobb ár

„Az úgy volt, hogy 14-én hazafelé menet, közel voltunk már a sztrádához, suhant alattunk a 67-es, mikor feleségemet („a nő, akivel élek…”) hívja a nővére, a sógornőm (egyszer befűzte nekem azt az oktatófilmet, miszerint egyedül ő az én sógornőm, a feleségem lánytestvéreként, ezen az ágon, és nem a sógornőm a feleségem fiútestvérének a felesége; de akkor ő kim? kim bézinger?), s néhány felkészítő semmi mondat után előrukkol, tulajdonképpen azért hívott minket, mert fent van a neten, aztán bekapcsolta gyorsan a tévét és ott is írja a teletext, hogy meghalt az Esterházy.
Nem kezdtünk el zokogni, csak olyan csöndes és tartós és masszív, keserű és kedvetlen szomorúság ült meg minket, amelyről érzed már az elején, hogy nagyon sokáig veled fog maradni. (Így is lett.)

22:39
Na, ez az, amit nem gondoltam volna. Végtelen lenyugvás van most. Pedig – utólag visszanézve – 18:38-kor jött a hívás: meghalt.
(Meghalt a faterom.)”