Kós András életútja Sztánától Sztánáig – „Nem kell mondanom, hogy a szobrok is beszélnek…” Bestseller

Kós András azt vallotta, hogy a száraz tények nem alkalmasak egy ember életének tükrözésére, hanem azoknak az ember által való megélése, átélése az elsődleges. A maguk előzményeivel, következményeivel, a személyhez kötött, tehát személyes vonatkozásaival. A száraz tényeket, állapotokat ezek telítik tartalommal, általuk kelnek életre és adják az élet sajátos színét, formáját és értelmét is. Ezért is éreztem úgy, róla nem lehet csupán száraz tudományossággal szép, kerek mondatokat megfogalmazni. Törekednem kell tehát a lélektől lélekig kifejezéssel összefoglalható képzőművészeti ars poeticáját minél hívebben körüljárni.
Ennek a könyvnek a megszületését Kós András is erőteljesen szorgalmazta. Emiatt a kis monográfiát olyan lelkiismereti kötelességemnek tekintettem, amivel felejthetetlen egyénisége iránti személyes jellegű adósságomat legalább részben törleszthettem. Az ő, valamint szülei korosztályától kaptam, csodálhattam és szerethettem meg azt az Erdély-képet, mely napjainkban feltartóztathatatlanul romlik, foszladozik, pusztul és egyre jobban a ködös homályba vész. Lehetőségem szerint megpróbáltam átörökíteni Kós András habitusának középpontba állításával közel évszázadnyi életidejét, mint a 20. századi erdélyi múlthoz kötődő fontos részt, mielőtt Kelemen Lajost idézve oly sok régi szellemi és tárgyi emlékkel együtt örökre el nem tűnik az idő mindent megőrlő óriás malmában.