A szerző mindeddig kiadatlan „Fehér kocsin piros vér” című monográfiája bemutatja a mentők áldozatos helytállását az 1956-os forradalom alatt.
A könyv több, napvilágot eddig nem látott és azóta szándékosan elpusztított dokumentumot tár az olvasók elé; bemutatja a forradalom első napjain történt tragikus eseményeket – a mentőorvos szemszögéből. A szerző a mentőorvosok munkáját így foglalja össze „Fehér kocsin kék fény” című alkotásában: „Sokak életéhez van közünk. Némelyekéhez kevesebb, némelyekéhez nagyon is sok. De nem fogják tudni a nevünket. Azt sem, hogy mit tettünk értük. A mi munkák rejtett és névtelen.” Ez a könyv megemlékezik ama „névtelen” hősökről, akik egy sarkaiból kifordult, zűrzavaros világban is tették a dolgukat: életeket mentettek.
Dr. Felkai Tamás (1922-1997) oxiológus, orvostörténész; 45 éven át az Országos Mentőszolgálat volt az első és egyetlen munkahelye. 1954-ben a világon elsőként létrehozott rohamkocsi szolgálatnak alapítója és nyugdíjazásáig vezető főorvosa volt. 1980-ban az orvostudományok kandidátusi fokozatát szerezte meg. 1987-ben megalapította a Kresz Géza Mentőmúzeumot A szakmai könyveken kívül megírta a „Fehér kocsin kék fény” és a „Hajnali sziréna” című könyveket.
| Kiadó | medicina könyvkiadó zrt. |
|---|---|
| Kiadás éve | 2025 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 164 |
| Borító | KARTONÁLT |
| Súly | 270 gr |
| Illusztráció | KÉPEKKEL |
| ISBN | 9789632269375 |
| Árukód | 2789584 / 1228903 |




