Olcsóbb Önarckép álarcokban – Kiállításkatalógus

„Ki és mi vagy? hogy így tűzokádó gyanánt, / Tenger mélységéből egyszerre bukkansz ki.” – kérdezte Arany Jánostól Petőfi 1847-ban, amikor elolvasta a Toldit. Az irodalomtörténet számára ez a kérdés azóta is nyitott feladvány. Jegyző, hivatalnok, tanár és más szerepei leplezik az önmarcangoló, érzékeny lírikust. Az életmű is annyira összetett, változékony és sokszínű, ami ritkán szokott ilyen önmagával szembenéző formában megjelenni. A fennkölt és az kisszerű, a rendkívüli és a hétköznapi, az őszinteség és az álarcosság, a magasztos és a parodisztikusan játékos olyan erősen összefonódik, hogy szinte szétválaszthatatlanná válik. A nagy hősök állnak az egyiken: Toldi Miklós és Szondi György, s olyan kis emberek a másikon, mint Bolond Istók, Vojtina, Pázmán lovag. Monumentális elbeszélő költemények az egyiken, alkalmi versek, irodalmias tréfák a másikon. (Tarjányi Eszter)