Részlet a könyvből:
Tavasz
Tudják-e, milyen Havanna hajnalban, mikor a Suttyók még a házfalak tövében alszanak, s a jegeskocsik sem hordják még szét a jeget a söntésekbe? Nos, mi a kikötő felől jövet átvágtunk a téren a San Francisco Gyöngye kávézó felé, de csak egy pofa volt ébren a téren, éppen ivott a kútból. De mikor beléptünk a kávézóba, már hárman vártak ránk. Leültünk, egyikük odajött hozzánk.
– Nos? – kérdezte.
– Nem megy – mondtam. – Szívességből örömest megcsinálnám. De mondtam már tegnap este, hogy nem megy.
– Annyit adunk, amennyit kér.
– Nem erről van szó. Nem lehet, ennyi az egész.
A másik kettő is visszajött, és bánatos képpel állt mellettünk. Igazán rokonszenves fiúk voltak, örömest kedvükben jártam volna.
– Ezer fejenként – mondta az, aki jól beszélt angolul.
– Ne gyötörjön – feleltem. – Komolyan mondom, hogy nem megy.
– Később, ha megváltoznak a dolgok, ez még jó pont lenne magának.
– Tudom. Maguk mellett vagyok. De most nem megy.
– Miért nem?
– Én a hajóval keresem a kenyeremet. Ha elvesztem a hajót, elvesztettem a kenyeremet.
