Tört akkordok – Zeneesztétikai írások Nézd meg most

Matthew Locke 1661-ben jelentette meg Broken Consort című három vonós hangszerre írt gyűjteményét. A tört (broken) szó arra utal a címben, hogy Locke a hagyományos négyszólamú helyett háromszólamú művet komponált, így törve meg a tradíció hangzásvilágát. E kötet ilyen babérokra nem pályázik, de a tört jelző fontos szerepet kap a kötet írásainak egymáshoz kapcsolódásában, mert a Nagy Elbeszélés végének szellemtörténeti állapotában nem az átfogó, monografikus cél vezérelte szerzőjét, hanem az foglalkoztatta, hogy a mikrotörténeti problémák hogyan válnak nagy problémákká. A kötet egyes tanulmányai a XVIIXVIII. századi zenefelfogás két kulcsfogalmának, az affektusnak és a figurának különböző zenei, esztétikai és filozófiai problémáit járják körül: René Descartes affektuselméletét, Claudio Monteverdi zenei modernizmusát és a korai barokk zenei retorikáját. E vezérfonal mentén a korszak kevésbé ismert elméleti szerzői és komponistái kerülnek középpontba, többek között Joachim Burmeister vagy Matthias Weckmann. A könyv második részében zenei előadóművészeti kérdésekről van szó. Ezek közös sajátossága az, hogy a múlt zenefelfogásának revitalizálása milyen esztétikai problémákat vet fel, és ezekre milyen válaszok adhatók. E kérdések elsősorban Antonio Vivaldi és J. S. Bach művei Nikolaus Harnoncourt vagy az Il Giardino Armonico által adott interpretációinak elemzéseiben öltenek testet. Az élet és a mű között támadó feszültség problémájával a Mozart-életrajzírás történeti elemzését tárgyaló tanulmány foglalkozik. Az utolsó tanulmány azt vizsgálja, hogy Walter Benjamin nevezetes aura-fogalmát miképpen lehet a zenére alkalmazni.