A kristályok és az ásványok szerkezetükben a föld, a víz, a tűz és a levegő elemét is tartalmazzák, és így mintegy magának a Föld-anyának a DNS-ét alkotják. Képesek elősegíteni az emberiség spirituális fejlődését, mert az idő és a tér adathordozói. Parányi erőművekként” vagy könyvtárakként” jutnak el hozzánk, várva, hogy egy újabb intelligencia mely képes ráhangolódni a beléjük foglalt érzékeny energiákra hozzájuk férjen. Amikor tudatosságunk odáig fejlődik, hogy úgy tudunk olvasni” a kristályok alapszövetében, mint egy számítógép apró memóriachipjeiben, akkor képesek leszünk visszanyerni a bennük tárolt információkat.
E kötet közérthető nyelven magyarázza el a kristálygyógyítás rejtelmeit. A szerző több mint húsz éve dolgozik ezen a területen, s most a homályos szakkifejezések buktatói nélkül osztja meg velünk tudását és ismereteit. A témakör újszerű szemléletmódja kezdőknek és gyakorló szakembereknek egyaránt tanáccsal és tanítással szolgál. A szerző felfedezőútra viszi olvasóját, egy kristály kiválasztásától egészen annak a kapcsolatnak a megértéséig, amely a kristályt az univerzum energiáihoz fűzi. A kötet a színes illusztrációk mellett a betegségek betűrendes felsorolását is tartalmazza a legmegfelelőbb kristály gyógymóddal egyetemben, továbbá felbecsülhetetlen értékű útmutatást ad a legszélesebb körben használt kristályokról, eszközökről és konfigurációkról.
Személyes törekvésem, hogy ezzel a könyvvel eloszlassam a témát oly hosszú ideig körüllengő rejtélyek és babonák egy részét, és így hozzásegítsem az érdeklődőket a kristályok megismeréséhez. Szándékomban áll továbbá, hogy hasznos és praktikus kézikönyvvel lássam el az embereket a legáltalánosabban alkalmazott kristályokról és néhány technikáról, melyet hatékonynak találtam.”
| Állapot: | Jó |
|---|---|
| Méret: | 13x 20 cm |
| Kiadó | édesvíz kiadó |
| Kiadás éve | 2004 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 280 |
| Borító | PUHATÁBLÁS |
| ISBN | 9635287933 |
| Árukód | 6359731 / 5358903 |




